Előzmények
A többéves pénzügyi keret válságos helyzetben született
A többéves pénzügyi keret létrehozásának ötlete a 70-es évek végén elkezdődött és a 80-as években is tartó uniós költségvetési válság közepette született. 1979-ben, 1984-ben, 1985-ben és 1987-ben a Tanács és az Európai Parlament nem tudott időben megállapodni a következő évi uniós költségvetésről. Így alakult ki az ideiglenes tizenkettedek nehézkes rendszerének használata, ami a programok késedelmes végrehajtásához, valamint a tagállamok befizetéseinek késedelmes visszatérítéséhez vezetett.
Csökkenő bevételek, növekvő kiadások
Az uniós költségvetési válság egyik oka az volt, hogy a bevételek csökkenésével egyidejűleg a kiadások nőttek. Bevételi oldalon főként a vámok lebontása eredményezte a saját források csökkenését. Ezzel egyidejűleg a mezőgazdasági piaci politika egyre költségesebbé vált, új politikákat indítottak el (például a közös halászati politikát), és új tagok csatlakoztak a közösséghez (Görögország 1981-ben, Spanyolország és Portugália 1986-ban).
A többéves pénzügyi keret sikere
A bevételek és a kiadások összehangolására tett kísérletek – amelyek lényegében további saját források előteremtésére és a kiadások csökkentésére irányultak – elégtelennek bizonyultak. Csak az első többéves pénzügyi keret (az 1988–1992-es időszakra szóló „Delors I. csomag”) elfogadásával születtek meg a zökkenőmentes és sikeres költségvetési eljárás feltételei.
Két új jellemző
A sikeres költségvetési eljárás érdekében két új feltételt kellett bevezetni:
- jogilag kötelező felső kiadási határokat kellett meghatározni, és
- a saját források egy új kategóriáját kellett bevezetni: a tagállamoknak a bruttó nemzeti terméken (GNP) alapuló hozzájárulása révén a kiadási szükségletek összhangba kerültek a saját forrásokra vonatkozó felső határokkal.
A Delors I. többéves pénzügyi keret első évében, azaz 1988-ban kellett utoljára alkalmazni az ideiglenes tizenkettedek rendszerét. Azóta három, egyenként hétéves időszakra szóló többéves pénzügyi keretről született megállapodás.
Időszalag
|
1988. január 1.
A Delors I. csomag a belső piac létrehozására összpontosított
Európai Tanács, Brüsszel, 1988. február 11–13.
|
|
|
1992. december 31.
|
1993. január 1.
Az 1993–1999-es időszakra szóló Delors II. csomag a szociális és a kohéziós politikára, valamint az euró bevezetésére összpontosított
Európai Tanács, Edinburgh, 1992. december 12.
|
|
2000. január 1.
A harmadik többéves pénzügyi keret, a 2000–2006-os időszakra szóló Agenda 2000 a bővítést készítette elő
Európai Tanács, Berlin, 1999. március 25.
|
1999. december 31.
|
|
2006. december 31.
|
2007. január 1.
A 2007–2013-as időszakra szóló pénzügyi terv a fenntartható növekedést és a versenyképességet helyezte előtérbe
Európai Tanács, Brüsszel, 2005. december 16.
|
|
|
2013. december 31.
|
| |
|
|
|
Saját források: a fontosabb változások az idők során
Az uniós költségvetés nem lehet deficites, ezért a pénzügyi források elengedhetetlenül fontosak az Európai Unió számára. A bevételek fajtái jelentősen megváltoztak az idők során. Kezdetben, azaz 1958-től az Európai Gazdasági Közösséget szinte kizárólag a tagállamok befizetéseiből finanszírozták. 1970-től ezeket a pénzügyi hozzájárulásokat fokozatosan felváltották a kizárólag vámokból és cukorilletékekből álló (úgynevezett tradicionális) saját források. Ehhez járultak 1975-től a hozzáadottérték-adón (héa) alapuló saját források.
Fokozódó nyomás
A rendszerre a 80-as években egyre nagyobb nyomás nehezedett, mivel a vámok lebontásával egyre csökkent a saját források hozama, amelyek így már nem fedezték a növekvő kiadásokat. Ezért amikor 1988-ban az első többéves pénzügyi keret hatályba lépett, létrehozták a saját források új kategóriáját: ez volt a tagállamoknak a bruttó nemzeti terméken (GNP) – a későbbiekben a bruttó nemzeti jövedelmen (GNI) – alapuló hozzájárulása. Ezt a saját forrást úgy alakították ki, hogy a kiadási szükségletek összhangba kerüljenek a saját forrásokra vonatkozó felső határokkal.
Hozzájárulások és korrekciók
Ma a tagállamok GNI-jén alapuló nemzeti hozzájárulások az EU bevételeinek mintegy 75 %-át adják, míg a tradicionális saját források 13 %-ot, a héa-alapú saját források pedig 11 %-ot tesznek ki. A fennmaradó közel 1 %-ot más bevételek alkotják, például a versenyszabályokat megszegő cégekre kivetett büntetések. Az idő során egyre több korrekciót vezettek be a saját forrásokra vonatkozó rendelkezésekbe, hogy ezzel kompenzálható legyen egyes tagállamok költségvetési egyensúlyhiánya.